Pálháza korai története

Zemplén és Abaúj vidéke évszázadokon át az ország egyik fontos része volt, történelme a magyar történelem sodorvonalában alakult, a Hegyköz azonban csak periférikusan érintett. Éltek itt szkíták, kelták, szarmaták, vandálok, gepidák, avarok, szlávok, majd Árpád honfoglalói következtek. A leletek nagy száma azt jelzi, hogy a honfoglaló magyarok első csoportjainak is otthont adott ez a terület. Életmódjuknak megfelelően elsősorban a vizek partját szállták meg, majd e szálláshelyről fokozatosan húzódtak fel az erdőségek medencetájaira.

A megtelepedés hosszú folyamatát ma még nem tudjuk nyomon követni, hiszen a tájegység őstörténetének emlékeit még nem gyűjtötték össze, a vidékről megemlékező első források pedig késeiek: a XIII. század második felétől származnak. Így a környék kora Árpád-kori történetének kutatói a helynevekből következő településtörténet bizonytalan megállapításaira hagyatkozhatnak csupán. A magyar államalapításának korában e szerint szlávok éltek e tájon, majd a XII. század folyamán magyar betelepedéssel vegyes lakosság jött létre. Az első települések azok lehetnek, amelyek hozzátétel nélküli személyneveket viselnek; ilyen Füzér, Nyíri Kajata, Bózsva. Később jöhettek létre a –telke, -háza, -földe utótaggal ellátott falvak, mint Pálháza, Filkeháza, Mikóháza.

Füzér környéke a középkorban Abaúj vármegyéhez tartozott. A megyének nevet adó Aba-nemzetség az uralkodó István király szövetségesei közé tartozott, hisz nemzetségi várukat akkor is megtarthatták, amikor Szent István az megye nemzetségi szállásterületekből megszervezte a királyi vármegyéket. Az Abák jelentős vezetője lehetett Aba Sámuel, István sógora. Az államszervező István királyunk által létrehozott megyeszervezetben Abaúj megye központja Abaújvár lett (a Hernád menti részen), Zemplén megyének pedig az azonos nevű földvár (a ma Szlovákiában lévő Zemplin), várispáni székhely a névadója.



Aktualitások

Életmód táboraink

Vizitúra

Lazítson velünk!


Felejtse el a mindennapi rohanást! Dobja le magáról a gondokat, és jöjjön el a Zemplén szívébe Pálházára egy hosszú hétvégére!

<<< Testkötelben a természettel!

Virtuális séta


 Tegyen velünk egy sétát a csodálatos Zemplénben!

<<< Túra indul!